(Coturnix coturnix)

Ki ne ismerné ezt a kedves kis madarat. A vadászok manapság egyre gyakrabban találkoznak is vele az erdőn-mezőn bolyongva, de a nem vadászok is jól ismerik, ha máshonnan nem is de a jobb éttermek étlapjairól. Egész Európát benépesíti, de Ázsiában is őshonos, nem ritka faj. Sőt a régi Kínában a fürj a bátorság jelképe volt. Kevesen tudják, hogy Ázsiában a fürjeket a kakasviadalhoz hasonlóan harcoltatják. Ennek alapja, hogy a fürj kakas – főként a párzási időszakokban - rendkívül harcias és kemény viadalokat képes vívni a rivális kakassal. A küzdőhajlamát ismerte fel a régi ázsiai ember és ünnepélyek alkalmával látványos állatviadalokat rendezett, ahol a fürj kakasokra fogadásokat lehetett kötni.  E szokás vagy hagyomány még napjainkban is létezik Kína egyes tartományaiban.

Európában persze nem harcoltatják ezt a madarat, itt más nehézségek leselkednek a fürj nemzedékre. Mi csak simán, jó étvággyal megeszzük őket, a tojásából finom női kozmetikumokat készítünk. Fogyasztásában dél-Európa ínyenc országai, Olaszország, Franciaország és Spanyolország járnak az élen, itt nemcsak vadásszák, de nagy mennyiségben hálózzák is a fürjeket.  Tehetik ezt könnyen, mert ez a kis madárka bizony vándorol, az egyetlen a tyúkfélék családjába tartozó faj, amely télire Észak Afrikába illetve a közel- kelet országai költözik a melegebb éghajlatra. Ilyenkor (szeptemberben-októberben) nagy mennyiségben fordul elő a tengerparti övezetben, ahol erőt gyűjt a hosszú és veszélyes útra. Itt vetik ki hálójukat a hivatásos „csirkefogók”, akik egy-egy jobb szezonban több ezer darabot ejtenek csapdába. Csak Olaszországban évente 100.000 példány esik áldozatul a hálózásnak. És azok a fürjecskék, amelyek megússzák és nem gazdagítják valamely európai ország éttermének kínálatát, szembe kerülnek a még nagyobb kihívással a tenger átrepülésével. Bizony ez is megtizedeli a fajt, csak az életerős egyedek képesek erre a teljesítményre. Szóval nem könnyű fürjnek lenni.

És mégis, a természet csodálatos módón képes kompenzálni e veszteségeket. Az anyatermészet erre is megtalálta a megoldást, aminek következtében a fürjek száma Európában nem csökken, sőt évről-évre, ha kis mértékben is, de növekszik. Még a konzervatív becsléseiről híres Magyar Madártani Egyesület adatai szerint is a hazánkban nyilvántartott egyedek száma évek óta stagnál, 70.000 és 94.000 darab között ingadozik. A természet megoldása pedig a faj jó alkalmazkodó képessége és szaporasága. (ugyanez teszi kipusztíthatatlanná a vaddisznót is)

A fürj évente kétszer is költ és esetenként 10-14 utódot nevel fel. A csibék 17-18 nap alatt kelnek ki, fészekhagyók, a tojó vezeti őket. A kicsik hamar önállósulnak, 1-2 hét gondoskodás után már egyedül is képesek elboldogulni. Sok apró rovart és gyom magvakat fogyasztanak ezért hasznos madarak.

A fürj vadászata sokunk számára csak elbeszélésekből ismert, pedig apáink és nagyapáink még bőszen és jó kedvvel vadászták, vizslatták. Szeptember tájékán pedig néhány fürj elejtése különös izgalmat jelentett a foglyászatok alkalmával. Bár a fürj a fogolyhoz hasonlóan repül, felburran a lábunk előtt, majd alacsonyan a föld színe felett előrerepül, hogy ismét a földre tottyanjon, mégis e madarat eltalálni kis mérete és billegő-lavírozó repülése miatt igazi vadászati kihívás volt. Virtusnak számított a fogolyra szánt vastagabb söréttel töltött puskát  úgy irányítani, hogy a sörétraj ki ne hagyja a verébnél alig nagyobb madárkát. Büszke is volt rá, aki eltalálta. Talán épp ez, a nehéz lövése vagy a magyar tájba a fogoly mellé odaillő mivolta emeli e madarat a méreténél sokkal jelentősebb rangra. Az egész madár kicsi, jellegtelen szürke, szerény meghúzódó természetű, mégis igen szeretetre méltó. Ebben a vonatkozásban olyan, mint a szalonka; nincs rajta semmi különös, mégis csodálatos.

A fürjet mai is vadásszák szerte Európában, kivéve hazánkat. Mi megvédjük Európának ezt a fajt, úgy hogy közben saját magunkat fosztjuk meg valamitől, és közben eleve tudjuk, hogy önmegtartóztatásunkkal nem lehet különösebb eredményt elérni. Mert mondjuk ki: nem a vadászat tizedeli a fürjállományt Európa szerte, hanem a hálózás. Talán jobb lenne, ha a magyar természetvédelem a hálózás ellen emelné fel a szavát a nemzetközi fórumokon és nem pedig a saját országát sújtaná eredményt nem hozó intézkedésekkel. Mert mit is védünk mi? A fürj vonuló madár! Ha egész Európa egységesen tiltaná a vadászatát, akkor annak talán volna hatása, de ez így csak megint egy sajátos magyar természetvédelmi megoldás, amelyen a külföld csak mosolyog. Igen mosolyog, mert a környező országokban mindenhol vadászható a faj, de Magyarország egy szigetként ezt másként gondolja.

Ha a magyar vadász hódolni kíván szenvedélyének és meg akarja kóstolni a fürjvadászat izgalmait, akkor bizony elautózik Horvátországba, Szerbiába, Romániába vagy Szlovákiába, ahol a meghatározott vadászati szezonon belül korlátozás nélkül vadászhatja e kedves kis madarat. Persze haza már nem hozhatunk belőle egy darabot sem, mert a határon már egy fürj behozatala is főben járó bűnnek számít. Minimum szigorú büntetés, a súlyosabb esetekben letartóztatás jár a védett madárka Magyarországra történő becsempészéséért. De hogy is van ez? A madarat nem Magyarországon ejtettük el, ahol védelem oltalma alatt áll, hanem egy másik országban, hivatalos engedéllyel, ahol nem védett. Akkor a vadászt miért is büntetik? Azért, mert hivatalos engedéllyel legálisan fürjet ejtett el, vagy azért, mert nem kivitt, hanem behozott, megvásárolt, a tulajdonát képező fürjet az országba? Nincs itt valami tévedés?

Minden esetre e magyaros értelmezése a természetvédelemnek egyre nagyobb károkat okoz országunknak. A legutóbbi időszakban a magyar határon lefülelt és a sajtó által alaposan hozzáértés nélkül, csúfosan kipellengérezett olasz „vadorzók” 99 %-a teljesen szabályosan, legális körülmények között ejtette el a madarakat Romániában. Bűnük csupán az volt, hogy hazafelé a rövidebb utat kívánták választani, azaz tranzitálni kívántak Magyarországon keresztül. Ám a szemfüles magyar határvédelmi szervek megtalálták a nem is nagyon eldugott, nálunk védett madarakat. Aztán a papírforma szerint eljárva példát statuáltak. A számos ilyen esetnek az lett a következménye, hogy ma már egyre kevesebb olasz vadász jön Magyarországra vadászni, sőt a két ország viszonylatában feszültséget keltő magyar eljárások miatt az évtizedek óta jól működő élőnyúl exportunk piacait lassan elveszítjük. Az olaszok bosszúból nem veszik át a magyar élőnyulat vagy olyan export előírásokat kötnek ki, amelyek teljesíthetetlenek! Ez pedig éves szinten milliárdos nagyságú károkat okoz a magyar gazdaságnak, hogy turisztikai és a vadászati árbevétel elmaradását már ne is említsem.  Hát igen, a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve! Nem vonom kétségbe a magyar természetvédelem céljait, magam is, mint a legtöbb vadász, a természet megóvása mellett teszem le a voksomat. Ez azonban nem ellentétes az ésszerű, az állomány fenntartását figyelembe vevő vadászattal. Megítélésem szerint azonban a nemes célok ellenére, a szakmailag rosszul kitalált és végrehajtott természetvédelmi intézkedések kifejezetten károsak. Ezen el kellene gondolkodni az illetékeseknek.

Mi vadászok reménykedünk abban, hogy szavunk eljut a természetvédelem magas hivatalaiba és a mostani gyakorlat hamarosan megváltozik. Biztos vagyok benne, hogy a fürj vadászatának korlátozott mértékű de újra engedélyezése is megmozdítaná a magyar vadászok hetvenezres táborát e faj élőhelyének védelme és javítása érdekében.

SCI