„Gyerekek a természetért” irodalmi pályázat eredményhirdetése
Elérkezett az Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesülete által kiírt „Gyerekek a természetért” című irodalmi pályázat eredmény hirdetésének napja.
Több, mint 60 lelkes kisgyermek küldte el pályázatát. A pályázatokat elbíráló Bizottság nehéz helyzetben volt, mivel sok olvasmányos, kifejezetten élvezetes mű érkezett be.
Az első helyezést Makó Tamás Sándor, „Névnapi vadászat” című alkotásával, a második helyezést Rajkai László, „A vadász megfigyelése” című művével és harmadik helyezést Miecynszky Viktor , a „De jó lenne már vadásznak lenni!” című irodalmi alkotásával nyerte el.
Tekintettel arra, hogy a beküldött pályázatok között sok érdekes fogalmazás volt, ezért a Bíráló Bizottság még 11 gyermeket külön díjazásban részesített:
Becsek Zsófia
Bukovszky Péter
Fábián Luca
Simon Nóra
Szemán Szimonetta
Gál Milán
Kis Norbert
Török Nikolett
Vágó Sára
Gebei Gréta
Eőry Szabolcs
Az első három helyezett díja a 2010. március 28-án (vasárnap) 11.30-kor az idei évi FEHOVA kiállításon kerül átadásra. (A díjazottakkal postai úton vesszük fel a kapcsolatot!)
Minden pályázó gyermek emléklapot kap, továbbá a különdíjasok a nyereményeiket postai úton fogják megkapni.
Gratulálunk minden kedves pályázó Gyermeknek!
Az elnökség

