Klubtagjaink nemzetközi sikerei
Washingtonban tartotta esedékes tisztújító közgyűlését a Safari Club International Igazgató Tanácsa. A szervezet új elnökének és jövendőbeli elnökének megválasztása mellett sor került a titkár, a kincstárnok, az általános igazgatók és a nemzetközi igazgatók megválasztására is.
Örömteli hír, hogy a Safari Club International nemzetközi igazgatói közé tagtársunkat, alelnökünket, Dr. Kőhalmi Zsoltot is megválasztotta az Igazgató Tanács ülése. Ez nagy sikere elsősorban Zsoltnak, de ugyanakkor az európai tagszervezeteknek és nem mellékesen magyar Klubunknak is, hiszen az Alapszabály biztosította 8 nemzetközi igazgató helyett csak 5 fő kapott megbízást a pozíció betöltésére.
A Végrehajtó Bizottság ülésén újabb egy évre tiszteletbeli nemzetközi igazgatóvá választották Klubunk alapító és örökös tiszteletbeli elnökét, Hídvégi Bélát.
Mindkét klubtagunknak szeretettel gratulálunk a tisztségek elnyeréséhez, és eredményes munkát kívánunk régi-új megbízatásukban!




