Új vezetőség az SCI Közép-magyarországi Egyesülete élén
2011. február 19-én Berekfürdőn megtartotta éves közgyűlését a Safari Club International Közép-magyarországi Egyesülete, mely egyben a két éves ciklus lezárásaként új vezetőséget is választott a szervezet élére. A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt az Alapszabályra érkezett módosító indítványokról szóló szavazás, illetve az ilyetén módon módosított Alapszabály egységes szerkezetben történő elfogadása. Elfogadták a tagok a vezetőségi beszámolót, illetve a pénzügyi jelentést és az Ellenőrző Bizottság beszámolóját is.
A közgyűlésen megújult a szervezet vezetése is. A titkos szavazás eredményeképpen a szervezet új elnökévé Simkó Gyulát választotta a tagság. Az Elnökség tagjai lettek az egyes szakterületek alelnökeiként: Hámori Csaba, Szentpéteri István, Dr. Kőhalmi Zsolt, Dr. Halmágyi Takács István, Lakatos Pál és Dr. Jánoska Ferenc.
Az Ellenőrző Bizottság elnökeként Pál Gyula, tagjaiként Dr. Suba Ferenc és Szerdahelyi András, az Etikai Bizottság elnökeként Békés Sándor, tagjaiként Dinya Lajos és Tóvári János kapott bizalmat a következő két éves ciklusra.
A tagság ismét megcsodálhatta az SCI által a magyar tagszervezetnek 2009-ben megítélt „Az év Chaptere (tagegyesülete)” és a 2010-ben a Nimród Safari Magazinért elnyert „Legjobb Chapter Magazin” díjakat is.
A megválasztott vezetők és a résztvevők fotója




