Újabb sikeres klubrendezvény
2011. augusztus 25-én Budapesten tartotta a SCI Közép-magyarországi Egyesülete aktuális klubdélutánját. A nyárvégi időpont ellenére szép számban gyűltek össze a klubtagok az egyesület székhelyének otthont adó irodában, hogy érdekes és sokszínű előadásokat hallgassanak meg.
A 26 megjelent tag elsőként Tóth Mónika tolmácsolásában a trófeák behozatalával és vámolásával kapcsolatos hasznos információkat hallhatott, és megismerkedhetett a trófea-biztosítással és az új állat-egészségügyi dokumentációkkal összefüggő tudnivalókkal.
Ezt követően Krizsán Gabriella (Concorde Travel) a precízen megszervezendő repülőjegy foglalásokról, azok lehetőségeiről és a cégük által a Safari Klub tagjainak nyújtott kiemelt szolgáltatásokról adott ismertetést.
A szünet előtt dr. Buzgó József tagtársunk a szarvasbika-vadászat tiszteletéről, a bőgési szezonra való felkészülésről tartott csodálatos, ugyanakkor szakmailag igen magas színvonalú előadást.
A rövid, frissítőkkel tarkított szünetet követően dr. Kőhalmi Zsolt alelnökünk tartott élménybeszámolót – még forró emlékekkel, hiszen három napja érkezett meg – izgalmas és sikeres hegyi vadászatáról. Itt szembesülhettünk – képekkel és videó-felvételekkel illusztrálva – a hegyi vadászat minden szépségével, de a kőkemény, igazán embert próbáló nehézségeivel is.
A jelenlévők egyértelmű visszajelzése, hogy a klubdélutánunk ismét remek eseménye volt klubéletünknek. Köszönettel tartozunk a magas színvonalú előadásokért az előadóknak, valamint a megjelent tagoknak, akik az új elnökség szándékaival egyezően ismét élettel töltötték meg a Safari Club rendezvényét.




