Nagy sikerű Klubnap Bugyi községben
Szőke Sándor és kedves felesége, Marika invitálására Klubnapot tartottunk június 18-án, szombaton Bugyi községben, a meghívók tóparti "rezidenciáján". A reggel és délelőtt folyamán érkezőket változatos reggeli, a sofőrrel rendelkezőket egyúttal a szép magyar gyümölcsök ízekben tobzódó párlatai várták. A vállakozó kedvűek a halban gazdag kavicsbányató pikkelyeseinek csalogatásába kezdtek, a gyerekek és a rájuk áldozatosan vigyázó szülők ugyanakkor a medence meleg vizében lubickolhattak.

Az igen szép számú, több mint 40 főre rúgó vendégsereg az ebédig hátralévő időt baráti beszélgetésekkel múlatta, majd ismét "enni kellett". Ez különösen azoknak okozott nehézséget, akik épphogy csak kiheverték a bőséges reggelit, de a harcsából készült halászlét, a vaddisznópörköltet és a túrós csuszát kihagyni a Fennvaló elleni vétek lett volna. A délután is a szőlőskertek nedűinek ízlelésével, vargabélessel és almás rétessel (Isten áldja a készítőjét!) és beszélgetésekkel folytatódott.

Gyerekek és felnőttek élvezhették a sebesség bűvöletét a néha holdbéli tájra emlékeztető kavicshalmok között a quadok nyergében, örülhettek a horogra csalt uszonyosok látványának, és hallgathatták a barátok, klubtársak élménybeszámolóit.

Igazi, hamisítatlan klubélet kerekedett, ahol a késő délutánba, kora estébe hajlóan már komoly szakmai beszélgetések is kialakultak a vadászat és vadgazdálkodás jövőjéről, a vadállomány védelméről.

Estébe hajlóan házigazdánk, Sándor sürgölődött a grillsütő körül, Szegedi Bandi "piritósügyi alelnök" a tatár beafsteak alávalójáról gondoskodott, a horgászok mindeközben a napnyugta körül megélénkülő kapásokban reménykedtek. Csak a sötét este beálltával szállingózott haza a megfáradt, de vidám társaság.
Hálás köszönet a vendéglátó Szőke-családnak a szervezésért, az egész napos jóltartásért, a résztvevőknek a klubélet lendületéért!




