Beszámoló az Elnökség soros üléséről
2011. május 24-én tartotta Budapesten soron következő ülését Klubunk elnöksége.
A napirendi pontok között szerepelt Szentpéteri István alelnök beszámolója a Nemzeti Vadászati Kerekasztal alapításáról (lásd hírünket), Dr. Kőhalmi Zsolt alelnök beszámolója az SCI nemzetközi jellegű ügyeiről. Lakatos Pál alelnök ismertette a tervezett klubrendezvények és klubvadászatok szervezésével kapcsolatos helyzetet, majd Hámori Csaba alelnök számolt be az SCI klubkártya létrehozásával kapcsolatban folytatott támogatói tárgyalásairól. Az Elnökség beszámolót hallgatott meg a médiakapcsolatokkal összefüggő helyzetről, illetve Dr. Takács István alelnök ismertette a Trófeakultúra bizottság ülésén elfogadott döntéseket.
Simkó Gyula elnök a klub jogi helyzetével, a Gálavacsora és a klub általános pénzügyi helyzetével kapcsolatos ismereteket osztotta meg az Elnökség tagjaival.
Ezt követően az Elnökség szótöbbséggel elfogadta az ifjúsági tagozat új elnevezését a tagjainktól beérkezett javaslatok alapján, melyet ezentúl Nimród Apród Klub néven fogunk szerepeltetni. Továbbra is várjuk az ifjúság, gyerekek, unokák jelentkezését. Ugyancsak döntött az Elnökség új klubtagok felvételéről.
Az Elnökség mélységes megdöbbenéssel értesült arról a hírről, hogy a Veresegyházi Farkas- és Medveotthonban egy gátlástalan állatkínzó, vélhetően hangtompítós fegyverrel két védett farkast ejtett el.
Minden jóérzésű magyar vadász nevében elítéljük (a még orvvadásznak sem nevezhető) gyilkos gaztettét. Az Elnökség a nyomravezetőnek 100.000 Ft jutalmat ajánl fel.




