A klubélet hírei 2008 április

SCI Gálavacsora
 

Immár hagyománnyá vált, hogy a Safari Club elegáns báli vacsorával zárja a vadászévadot, ahol a klub tagjai barátaik társaságában ünnepelnek.

A mostani gálavacsorának, március 15-én, a budapesti Intercontinental szálló biztosított kellemes környezetet. A megjelent közel 150 résztvevő a kiváló ételek lefogyasztása közben megtapsolhatta a Safari Club számos díjazott tagját, akik a 2007 évben nyújtott különböző teljesítményeikért kaptak elismeréseket.  Az Év Klubtagja díjat, egy a Klub emblémájával díszített arany gyűrűt és a velejáró oklevelet, a Klub hírnevének öregbítésében valamint a nyírfajd visszatelepítési program érdekében kifejtett kiemelkedő munkájáért Kaknics Lajos kapta. A magyar vadász által 2007-ben külföldön elejtett legnagyobb trófeáért járó elismerést Pataki Zsolt kapta a Finnországban teritékre hozott európai fehérfarkú szarvas trófeáért, amely a világranglista első helyezettje lett a hivatalos bírálaton. További 10 trófea került fel a ranglisták első 10 helyének valamelyikére, ami azt mutatja, hogy a magyar vadászok nem kis szerencsével jártak a világban. Az elejtők mind elismerő oklevelet vihettek haza.
Elismerésben részesült Hidvégi Béla a Klub egykori alapítója is, egy szép vésett vadászkéssel honorálta a klub az eddigi munkáját.

Külön elismerésben részesítette a Klub azt a vadászfeleséget, aki legtöbbet nélkülözte a férjét az elmúlt évben a vadászatok miatt. Az Év Vadászfelesége díjat Dr. Gergely Imréné vehette át a Klub vezetésétől.

A jó hangulatú rendezvényen zártkörű aukciót is tartottak a tagok, amelyen vadászati témájú festmények és külföldi vadászati lehetőségek kerültek kalapács alá. A sikeres aukció bevétele a Safari Club International jövő évi tevékenységét fogja segíteni.


Az SCI kiállított a Fehován
 

Impozánz 100 m2 –es standdal jelent meg a Safari Club International hazai szervezete az idei FEHOVA kiállításán. A Klub az idei bemutatóját a magas hegyi vadászatok és állatfajok bemutatásának szentelte. A hegyi sziklákról letekintő ázsiai kecske és juh félék a preparátork világbajnokságán 2. helyezést elért Magyarovics Károly mester, a Klub tagjának keze munkáját dicsérték. A standon helyet kaptak a tagok által elejtett különleges őztrófeák is, amelyek szintén nagy érdeklődést váltottak ki.  A Klub bemutatta a Nyírerdő Zrt-vel közösen megkezdett Nyírfajd Repatriációs Programját, amely keretében már 4 nevelőtelep működik Kelet-Magyarországon.

Az SCI standját látványossága miatt a vásár 10 legjobb kiállítása közé választották.


Klubvadászat Guthon
 

Évadzáró szalonkavadászatot tartott a Safari Club a Guthi Erdőigazgatóság területén április első hétvégéjén. A vadászaton 3 szalonkát sikerült terítékre hozni a résztvevőknek, de a szerény eredmény ellenére mindenki kiválóan érezte magát a baráti összejövetelen. A vadászaton résztvevő klubtagok napközben megtekintették a Guthi Erdészet nyírfajd nevelőtelepét, majd  részt vettek a Nyírerdő Zrt. szakmai rendezvényén, ahol a Debreceni Egyetem  munkatársai és a Nyírfajd Programban résztvevő gyakorlati szakemberek ismertették az eddigi eredményeket. A rendezvény jó alkalmat teremtett arra, hogy a Nyírerdő Zrt, a Safari Club International és a környezetvédelmi hatóság képviselői, valamint a környező vadásztársaságok vezetői egyeztették a legfontosabb feladatokat a repatriácós program kiszélesítése érdekében.