Kedves Klubtagok!

Az elmúlt napokban az SCI amerikai központjának küldöttsége fontos és eredményes tárgyalásokat folytatott Brüsszelben.
Az európai chapterek lehetőségeikhez képest segítették az amerikai küldöttség munkáját. Büszkén mondhatom, hogy a legtöbb segítséget tőlünk kapták. Részt vettünk valamennyi formális és informális tárgyaláson. Több megbeszélésre azért kerülhetett sor, mert azt előkészítettük, megszerveztük.
Hivatalos tárgyalás folyt a FACE vezetőivel, a küldöttség részt vett a Large Carnivore meetingen (nagy ragadozók) a FACE székházban. Cecil óta tudjuk, hogy ezek a vadak a vadászatellenesek egyik fontos témáját képezik. Ezen az ülésen klubunk képviseletében Kőhalmi Zsolt is felszólalt. Arról se feledkezzünk meg, hogy Hídvégi Béla alapító és örökös tiszteletbeli elnökünk már évek óta győzködi az amerikaiakat, milyen fontos a CIC-vel, a FACE-val és az Únióval kapcsolatos érdekvédelmi munka. A mostani küldöttség látogatása az ő munkájának is köszönhető.
Tegnap délután a küldöttség részt vett az Európai Parlament vadászattal foglalkozó szervezete, a Hunting Intergroup ülésén

Fontos megbeszélést folytattak Hölvényi György EU parlamenti képviselővel és arról egyeztettek, hogy tudjuk egymás munkáját segíteni a fenntartható vadászat érdekében. Természetesen ezt a találkozót is mi szerveztük meg. Remélhetően a jövőben az eddiginél intenzívebben tudunk majd együttműködni. Pedig eddigi eredményeink sem voltak rosszak.
Ha emlékeztek, a nyár elején már volt egy nagy sikerű közös akciónk, amikor sikerült elérni, hogy a németek ne nyújtsák be azt a javaslatukat, ami a vadásztrófeák behozatalát korlátozta volna.
Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy jelenleg a magyar chapter a legerősebb támogatója az SCI-nak az Únióval folytatott vadászati érdekvédelmi tevékenységének. Ráadásul a magyar kormányzati és vadászati szervezetek támogatásának köszönhetően nem csak a magyar szervezetek, képviselők támogatják a vadászati érdekvédelmi tevékenységet, de a V4 együttműködés keretében alkalmanként a V4 országok és más, térségünkbeli országok szervezetei, képviselői is. Mondanom sem kell, hogy azért tudunk ilyen eredményesek lenni, mert klubunk tagja, Semjén Zsolt úr mindent megtesz a vadászati érdekvédelem támogatása érdekében.
Üröm az örömben, hogy március elején megválasztott nemzetközi alelnökünk még mindíg nem tudta megkezdeni tevékenységét és így ennek a tárgyalássorozatnak az előkészítésében, megszervezésében sem vett részt, illetve a tárgyalásokon sem volt ott. Így a magam részéről megköszönve eddigi értékes közreműködését a jövőben más módon fogjuk biztosítani a nemzetközi vonatkozású ügyek kézbentartását és kezelését.
A jövő héten ülést tart az elnökség, arról is tájékoztatlak majd Benneteket.
A korábbi jó tapasztalatoknak köszönhetően idén különösen népszerűek voltak a Lakatos Pál alelnökünk által szervezett klubvadászatok, egy-két nap alatt minden hely megtelt. Sajnos, nem minden jelentkezőnek jutott hely. Ezúton is köszönöm Palinak, hogy ilyen parádés vadászatokat szervezett a számunkra! Az egyes vadászatok után majd részletes élménybeszámolók is készülnek.
Üdvözlettel
Halmágyi Takács István
elnök