Kedves Klubtagok!

Véget ért a 25. jubileumi FEHOVA Kiállítás.

Klubunk szokás szerint nagy súllyal képviseltette magát. Klubunk standján a tagok nagyobb része látogatást tett, központi találkozó-beszélgető pont volt. Szokás szerint vendégül láttuk a betérőket. Ebben Tóth Kálmán és az Agancsos Borászat nagylelkű felajánlása is segített, köszönet érte! Ugyanakkor a némely  más standon látható kocsmahangulatnak nyoma sem volt, ami éppúgy dícséri tagságunkat mint a szervezést. Visszatérve a lényeghez: Jó volt találkozni, beszélgetni Veletek. A stand felállítását, négy napon keresztül nyitástó-zárásig felügyeletét és bontását idén is Lakatos Pál és felesége végezte, nagy munkát vállalva. Ezúton is nagyon köszönöm Nekik nehéz vállalásukat!

Ugyanakkor az elnökség legtöbb tagja minden nap kint volt, lehetőség szerint igyekezett segíteni Judit és Pali munkáját. (tovább…)