Üdvözöljük az SCI honlapján!
A Safari Club International magyar szervezete olyan vadászok önkéntes egyesülete,
- akik elkötelezettek a természeti értékeink megóvása iránt
- akik tevékeny szerepet vállalnak a vadászati hagyományaink ápolásában
- akik etikus mértéktartó magatartásukkal a fenntartható vadászat hívei
A Safari Club International vezetői Magyarországon
Az SCI európai szervezeteinek Tótmegyeren tartott találkozóját követően Dr. Kőhalmi Zsolt nemzetközi igazgató, nemzetközi kapcsolatokért felelős alelnök és Hídvégi Béla, a magyar szervezet örökös tiszteletbeli elnöke kíséretében Magyarországra, Sopronba érkezett Kevin K. Anderson úr, a Safari Club International ezidei elnöke, valamint John S.
„Vadász-Csíksomlyó” Ludasszálláson
Szeptember első szombatján immár hagyományosan a Szakmár közelében található egykori majorság, Ludasszállás területére invitálta vadászati évadnyitóra a vadászokat és az érdeklődőket Tóth Kálmán tagtársunk és a Farmer vadásztársaság.
Újabb sikeres klubrendezvény
2011. augusztus 25-én Budapesten tartotta a SCI Közép-magyarországi Egyesülete aktuális klubdélutánját. A nyárvégi időpont ellenére szép számban gyűltek össze a klubtagok az egyesület székhelyének otthont adó irodában, hogy érdekes és sokszínű előadásokat hallgassanak meg.
Családi hétvége Demjénben
Augusztus első hétvégéjén tartotta a Safari Club International Közép-magyarországi Egyesülete hagyományos családi hétvégéjét, ezúttal a Demjén község határában található Egri Korona Borház és Szálloda területén.
A Nimród Apród Klub alakuló tábora
Június utolsó hétvégéjén tartotta első, alakuló táborát a Safari Club International Közép-Magyarországi Egyesületének Ifjúsági Tagozata, a „Nimród Apród Klub”. Bélmegyeren a vendéglátók jóvoltából tartalmas és érdekes program szórakoztatta 3 napon át a gyerekeket.
Sikeres szereplés a kombinált Európa-bajnokságon
A klubtagok által jól ismert Sarlóspusztán (hiszen tavalyi Gálavacsoránkat ott tartottuk) rendezték meg a kombinált korongvadász Európa-bajnokságot, 13 csapat, 164 versenyző részvételével.
Klubtagjaink nemzetközi sikerei
Washingtonban tartotta esedékes tisztújító közgyűlését a Safari Club International Igazgató Tanácsa. A szervezet új elnökének és jövendőbeli elnökének megválasztása mellett sor került a titkár, a kincstárnok, az általános igazgatók és a nemzetközi igazgatók megválasztására is.
Nagy sikerű Klubnap Bugyi községben
Szőke Sándor és kedves felesége, Marika invitálására Klubnapot tartottunk június 18-án, szombaton Bugyi községben, a meghívók tóparti "rezidenciáján". A reggel és délelőtt folyamán érkezőket változatos reggeli, a sofőrrel rendelkezőket egyúttal a szép magyar gyümölcsök ízekben tobzódó párlatai várták.




